art-pOnt

A magyar neósok már korábban megjelentek, mint hogy a Római Iskola elkezdte volna működését. Magyarországon az 1910-es években már kialakult egy, a klasszikusokhoz visszatérő csoport, amely Árkádia kör néven vált ismertté. Az Árkádia kör tagjai az ember és a táj idilli kapcsolatát sokalakos kompozíciókkal, allegorikus, szimbolikus szemlélettel próbálták megjeleníteni, amely a szecessziósokra volt jellemző. Az Árkádia-jelenetek egyébként már a Nyolcak festői és az aktivisták körében is népszerűek voltak, mint például Kernstok Károly vagy Uitz Béla alkotásain.[1]

A kör meghatározó vezető alkotója Szőnyi István volt, az általa alapított kör nem tartozott a zárt összefüggő csoportok közé, nem volt közös hitvallásuk, együtt soha nem állítottak ki. Első sikereiket harmincéves koruk alatt aratták, de rájuk még a Nagybányai iskola művészete volt döntő hatással. A legérettebb alkotásaik az 1920-as évek közepe táján születtek. Alkotóik között olyan művészeket találunk, akik a későbbiekben római ösztöndíjban részesülnek, mint például Patkó Károly, Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István. Az Árkádia kör alkotásaira jellemző az alakok plasztikus szobrászi megformáltsága, a munkáikban hasonló az alakok kerek masszív testformája, a színpadias jellegű gesztusrendszerek használata, az Árkádia-jelenetek biblikus, mitológiai beállításai, valamint a hétköznapokból vett alakok időtlenné kimerevítése. Főleg Aba-Novák képein érezhető egyfajta dekoratívabb könnyed levegős felfogás mód.[2]

Patkó munkáiban testesül meg a neoklasszicista ideál, láthatóan jól érezte magát abban a világban, amely a kiegyensúlyozott figuráiról, békés, kéklő tájairól volt felismerhető. Patkó fiatalkori művein, mint az 1920-ban készült Tavasz (9. kép) című képén, feltűnik a stílusbeli hasonlóság a lengyel származású, de Franciaországban élt alkotó, Tamara de Lempicka art decóba torkoló festészetével. Patkó fiatalkori stílusában még a szoborszerű alakokra tette a fő hangsúlyt. Jellemző volt a képeken az emberi test márványsimaságúra csiszolt felülete, amely az antik szobrászatra utal, de felfedezhetők a képeken még Kmetty János festészetének hatásai is. Kmetty hatása a képek hátterének domborzatán és a türkiz árnyalatú fák csőszerű megfestésén érezhetők. E stílus még Patkón kívül Gábor Jenő festészetére is nagy hatással volt.[3]

Patkó 1923-ban készült Niobé (1. kép) című képe, még a hagyományos olaj technikával készült, nagybányai szellemben. A kép színpadszerű előterében, a különböző beállítások által fényben úszó, finoman modellált figurák, a sugárzó háttér által ki vannak emelve. Az aktok feltehetően Olgyai Viktor hatására kerültek a keleti filozófiázol is inspirált szokatlan pózokba.[4]

Ha összehasonlítjuk Szőnyi István ugyanabban az évben készült Danaidák (2. kép) című képével, feltűnik, hogy a Szőnyi képén található alakok beállítása hasonlít, Cézanne Fürdőzök című aktkompozícióihoz. Szőnyi alakjai Patkóval szemben nem súlyosak. A kép központi alakja, a korsót fején tartó nő Pátzay Pál korai kisplasztikáin is megjelenik. A kép időtlenséget sugároz. Fenyő Iván így ír a képről: „Klasszikus a kompozíció, mert probléma kitűzése a képszínpad megszerkesztésére, az alakok mozdulatainak ritmikus összecsendülésére, tehát alapjában a renaissance kompozíció-elemeire terjed ki.”[5]

A Fenyő Iván által leírt sorokból kitűnik az is, hogy a mozdulatok ábrázolása, és a klasszikus kompozíciók fontos szerepet játszottak a képeken. A mozdulatábrázolás talán Korb Erzsébet alkotásain követhető legjobban nyomon.

A mindössze 27 évet élt Korb Erzsébet festményeinek fő témája a mozdulatábrázolás volt, képein a pantomimikus beszéd köszön vissza. Közel állt hozzá a mozgásművészet, ebben nagy szerepet játszott, hogy húga, Korb Flóra táncosnő volt. Hevesy Iván így is Korb művészetéről:

„Az új formaérzés jelentkezik Korb Erzsébet művészetében. Ez a formaérzés eltávolodik a naturalizmus formátlanságától, az impresszionizmus és post impresszionizmus pseudoformájától és a legújabb törekvések formai anarchiájától, hogy egy olyan formarendszert igyekezzék teremteni, amely a klasszikus tisztaságot, az egyszerűséget és a kifejező kompozíciót hódítja vissza a piktúra számára.”[6]

Korbot a főiskolán nagy részben a Nagybányai Művésztelep alapítói tanították. Munkásságára mégis a Gödöllői Művésztelep jeles alkotója: Körösfői Kriesch Aladár munkássága hatott a legjobban, amelyben a szecesszió spirituális szimbolikus szemlélettel ötvöződött. E szemlélet Korb alkotásain is megtalálható, valamint a plasztikus spirituális irányzat, amely nála csúcsosodott ki leginkább. Kinyilatkoztatás (3. kép) című képén lehet ezt megfigyelni. A képen egy stigmatizáció részesei vagyunk.

A képről Zwickl András így fogalmaz: „Korb képén egy profán stigmatizáció-jelenet tanúi vagyunk: a térdelő nő előreborulva hódol az angyalszerű jelenésnek, akinek tenyeréből - kézsebeiből? - fénysugarak törnek elő. A festmény rajzvázlatán még kendőzetlenebb a szituáció: a férfi nemi szervét nem takarja a nőre hulló fénysugár, a felröppenő drapériává stilizált szárnyak fenyegetően súlyos foltként uralják a kompozíciót, balról a két alak pózának ívét kiegészítő-megerősítő lombnélküli fa tör az ég felé. Ezen a képen megint csak egy nő és egy férfi áll szemben egymással. A két figura megjelenítésében a különböző nemű alakok ábrázolásának hagyományos sztereotípiái érvényesülnek: a felmagasodó férfi frontális és szimmetrikus teste előtt félig háttal látható aszimmetrikus, előrehajló nő görnyed.” [7] Ha korai halála nem ragadja el, valószínű ő is benne lett volna a római ösztöndíjasok társaságában.[8]